▪ Az emlékezés református tájai
Akkor és ott. Az emlékezés helyei részeként

Nagy Károly Zsolt (MTA BTK Néprajztudományi Intézet): Az emlékezés református tájai

A legtöbb vallásnak megvannak a maga szent terei és tájai, vagyis a fizikai térnek azok a jól kijelölhető terrénumai, melyeket az adott vallás szerint a transzcendens magának kijelöl, melyeken megmutatkozik, illetve amelyekben az adott vallás követői a transzcendens mutatkozását felismerik. Ezek a terek, illetve tájak pedig általában fontos szerepet töltenek be az adott vallás gyakorlatában, rítusaiban stb. A keresztyén valláson belül a református felekezetre jellemző teológiai gondolkodás – szemben például a római katolicizmussal – egyetlen kivétellel (ami az ótestamentumi Szent Sátor, illetve az annak örökébe lépő jeruzsálemi Templom) tagadja az ilyen helyek létezését s kivált jelentőségét. A gyakorlat azonban – ezen a téren is – különbözik az elmélettől. A református felekezeti identitásnak több olyan territoriális eleme is van, amely a közösségi emlékezet helyeként szakrális jelentést hordoz. Ilyen például Kossuth széke a debreceni Református Nagytemplomban vagy a híres líciumfa – hogy csak a Kálvinista Róma (a név már önmagában is árulkodó) két fontos emlékezethelyét említsem. Előadásomban néhány ilyen emlékezethelynek és az azokhoz kapcsolódó rítusoknak a vizsgálatán keresztül annak próbálok utána járni, hogy az emlékezet és a helyek összekapcsolódása – mint nem teológiai vagy kegyességi dimenzió – mentén hogyan ragadható meg a reformátusságra jellemző transzcendens tapasztalat.