Tóth Eszter Zsófia: A II. világháború emlékezete egyéni életutakban
Az ember és tragédiája részeként

Tóth Eszter Zsófia (VERITAS Történetkutató Intézet): A második világháború emlékezete egyéni életutakban

1944. július. „Legutolsó ellentámadásunk volt Nagydorna városa. Itt már az a parancs volt, hogy utolsó csepp vérig védjük a várost, azt nem adjuk fel, mert sok hadianyag volt elraktározva.(...) Hát itt bizony nagyon sok vesztesége lett a magyaroknak, mert bizony itt is csak fel kellett adni a várost. Itt is kihajtott az orosz rengeteg túlerővel bennünket a védővonalból és így kerültünk a Kárpátok rengeteg sziklái közé, de meddig még azt nem tudjuk” – nagyapám, Tóth József honvéd, a nagykanizsai 17. honvéd gyalogezred zalaegerszegi III. zászlóaljának 7. puskás (1943 őszétől lövész) század katonája 1944 júliusában jegyezte e sorokat frontnaplójába. Nagyapám nem élte túl a második világháború poklát, 35 évesen meghalt. Nagyanyám két gyermeküket nevelte fel egyedül. Itt elsősorban az emlékezetével és annak hiányával foglalkozom, annak kontextusában, hogy a családból már nem él senki, aki őt személyesen ismerhette.