A XX. századot gyakran nevezik a traumák évszázadának; embert próbáló, sorsfordító események sorozatát élte át hazánk több egymást követő generációja is. A magyar társadalom különböző csoportjai a totális diktatúrák alatt elszenvedett traumatikus élményeik többségét elfojtani kényszerültek. Számos jelentős történelmi krízis mellett, a második világháború alatt elszenvedett tragikus események tényszerűen nem kerülhettek a nyilvánosság elé. A szocialista rendszer alatt kialakult őszintétlen társadalmi légkörben a múlt sérelmeinek kollektív feldolgozása lehetetlenné vált. A Kádár-korszak évtizedeken keresztül a feledtetés tudatos politikáját erőltette a társadalom tagjaira, mely csak az 1980-as évek végére oldódhatott fel. A XX. század megrendítő történelmi, politikai eseményei napjainkban közismertek, ám azok lélektani, társadalomlélektani, mikrotörténeti hatásai jórészt szinte máig ismeretlenek és feldolgozatlanok. Az egykori események megismeréséhez és megértéséhez ad felbecsülhetetlen értékű forrást az élettörténetek, biografikus történetek tudományos vizsgálata. Az egyén által megélt történelmi tapasztaltok négy évtizedig tabunak számítottak. Az 1980-as évekre a közvetlen terror visszaszorult, folyamatosan csökkent az ideológia hatása. A rendszerváltással a közbeszéd szabaddá, a történeti források hozzáférhetővé váltak. A szocialista államhatalom által megmásított és agyonhallgatott történelmi események megítélése a rendszerváltással rohamos gyorsasággal kezdett átalakulni. A létrejött háborús életírásokra a néprajztudomány érdeklődése is számot tarthat.
| |
||||